Talán ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekünk és bár örömmel válaszolnék rá, az a helyzet, hogy erre nincs egyértelmű válasz.
Ez egy kicsit olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy “Milyen hosszú egy darab madzag?”
Attól függ…
Ugyanez a helyzet a szorongással kapcsolatban is.
Emberek vagyunk, különbözőek, így a szorongásunk mértéke is más és más. Másrészt pedig mindenkinek más szokásai és hiedelmei, gondolati mintái vannak, amiktől soha nem lesz két egyforma eset.
Na de mégis mi befolyásolja, hogy mennyi idő alatt gyógyulhatunk ki a szorongásból?
A szorongás leküzdése elsősorban attól függ, hogy rendelkezünk-e a szükséges ismeretekkel és megértéssel. Miután ezt a tudást elsajátítottuk és a gyakorlatba ültettük, számos tényező befolyásolja még, hogy mennyi időbe telik a teljes felépüléshez.
De amíg nincs meg a tudás és a megértés, addig csaknem esélytelen legyőzni.
Ezért is készítettük el a Kiút a Szorongásból Meditációs Hangterápiát, ami megadja azt a tudást, amire szükséged lesz a szorongás elleni harchoz.
Szóval ez az első és legfontosabb lépés, de van még jópár tényező, ami befolyásolja a “gyógyulási időt”.
Ezek az alábbiak:
Vagyis mióta szenvedsz a szorongástól?
Minél régebb óta szenved valaki a szorongástól, annál több ún. elkerülési szokást alakított ki és annál több mélyen gyökerező, tudatalatti hiedelmmel és szenvedésemlékkel rendelkezik.
Aki csak pár hónapja szorong, neki kevesebb ilyen negatív mintája van.
Emiatt több időbe és belső munkába kerülhet, hogy visszanyerjék korábbi önmagukat azok, akik régebb óta szoronganak.
Azok az emberek, akik már rendelkeznek a szorongással kapcsolatos ismeretekkel és megértéssel, sokkal inkább képesek kilépni a régi, destruktív viselkedésmintákból.
Ezért is kritikusan fontos a tudás és a szorongásból való kiút ismerete.
Bármennyire is vannak hatékony módszerek a szorongás ellen, mint például a kognitív viselkedésterápia, amit mi is alkalmazunk, azonban kell egyfelől egy komoly hajlandóság a változtatásra.
A szorongás elleni “küzdelmet” sokszor szoktuk a fogyókúrához hasonlítani. Nem egyetlen nap alatt hízunk meg, így nem várhatjuk azt sem, hogy egyetlen nap alatt lefogyjuk.
Tenni kell érte, ahogy a szorongás ellen is.
Ez pedig néha bátorságot is igényel, mert szembenézni a félelmeinkkel és belemenni bizony sok esetben nem könnyű dolog.
De azok az irányelvek és módszerek, amiket tárgyalunk a Kiút a Szorongásból Hangterápiában sokat könnyítenek ezeken.
Ha mentálisan és fizikailag is törődsz magaddal, az nagy segítségedre lesz. Ez azt jelenti, hogy csökkenteni kell az aggodalmakat és a stresszt, és több mentális pihenőt kell tartanod. A helyes táplálkozás és a friss levegőn való tartózkodás vagy valamilyen mozgásforma szintén hasznos lehet.
Ez elsőre furán hangozhat, hogy mégis mi köze ennek a szorongás elleni harchoz, de az ember összetett rendszer. Nem csak testből, ahogy nem csak lélekből áll. A szorongásra pedig több pontból tudunk hatni, így ha elkezdesz törődni magaddal fizikailag, az visszahat a lelki egészségedre is.
Ép testben ép lélek, tartja a mondás és ezért játszhatnak még nagy szerepet a fizikai aktivitással kapcsolatos dolgok.
Ha a lehető leggyorsabban próbálsz eljutni a célállomáshoz, az csak felesleges küzdelmet és erőfeszítést okoz, és csak türelmetlenséghez és csalódáshoz vezet. A felépülés sok tényezőn múlik, és a türelem kétségtelenül az egyik ilyen tényező. Kedvesnek kell lenned magadhoz, és hagynod kell, hogy elméd és tested a saját tempódban gyógyuljon.
Számos tényező segíthet a gyógyulás felgyorsításában, de az egyszerű válasz az, hogy senki sem tudja biztosan megmondani, mennyi időbe telik. Tehát ne frusztráljon az, hogy hol tartasz jelenleg, és ne próbáld magad másokkal összehasonlítani.
De a legtöbbeket akik elindulnak végre a gyógyulás útján, nem érdekeli, hogy mennyi időbe telik majd a felépülés. A lényeg sokkal inkább az, hogy a helyes irányba haladj.
A fejlődés néha lassú lehet, aztán pedig hatalmas ugrások is történnek.
Ezért sem számít, hogy ki mennyi idő alatt jött ki a szorongásból, mert ha megtudod, hogy Pistikének 3 hónapra volt szüksége, te pedig 4 hónap után még mindig szorongsz, akkor hozzá fogod mérni magad és ez frusztráltsághoz, sőt még több szorongáshoz fog vezetni, amit nyilván nem akarunk.
Végső soron pedig nem az számít, hogy mennyi időbe telik, hanem az, hogy kigyere belőle.
Hiszen bármilyen hosszú is legyen a kivezető út, sokkal sokkal jobb, mint benn maradni a mostani állapotban és tartósan szorongani, nem igaz?
Összefoglaló
Szóval összefoglalva, az első lépés a helyes tudás megszerzése, mivel enélkül egy lépsét sem tudsz előre tenni.
Ebben segít neked ez a Hangterápia ->>>
Utána pedig türelem, bátorság és kitartás!