Venczli Alexandra
kognitív viselkedésterapeuta
Évekig life coachként segítettem az embereknek megtalálni a helyüket a világban, vagy rendbetenni az elakadásaikat, párkapcsolatukat, stb.
Ekkor kezdtem szebesülni azzal, hogy az utóbbi években az átlagos szorongási szint egyre magasabb lett, ezért hogy komolyabb segítséget tudjak nyújtani, megszereztem a második diplomámat is, kognitív viselkedésterapeutaként.
Ez jelenleg talán a leghatékonyabb és leggyorsabb tudományos alapú terápiás módszer, ami óriási segítség azoknak, akik például a szorongással küzdenek. (Egyes tanulmányok szerint 3X gyorsabban érhető el vele eredmény, de erről már beszéltünk korábban)
Az elmúlt 2 évben már csak ezzel foglalkozom és több száz embernek segíthettem, hogy újra teljes, nyugodt és magabiztos életet élhessenek.
Mivel sajnos nekem is csak 24 órából áll egy nap, így ez nagyon limitálta, hogy hány embernek tudok segíteni kijönni a szorongás börtönéből.
Ezért készítettem egy speciális online oktatóanyagot, amivel egy időben sokkal-sokkal több embernek tudok irányt mutatni, hogy képessé válhassanak megoldani jelenlegi életük talán legnagyobb kihívását, a szorongásuk lekűzdését.
Ez a Kiút a Szorongásból Önterápiás Minikurzus.
A Kiút a Szorongásból Önterápiás Minikurzus megmutatja hogyan alkalmazd saját magadra a kognitív viselkedésterápia elveit a szorongásod feloldására.
Az oktatóanyag rólad és a szorongásodról szól.
Megismered, hogy pontosan mi is ez az esetedben és mit tehetsz ellene.
Olyan gyakorlatokat fogok mutatni, amiket még akkor is el tudsz végezni, ha nincs ilyen tapasztalatod és soha nem dolgoztál még pszichológussal.
Lépésről-lépésre haladunk és úgy fogod érezni, mintha ott lennék melletted, aki segít és támogat az utadon, a szorongásod elleni harcban.
Kezdd el még ma és napról napra egyre jobban érezheted magad!
Miért a Kognitív viselkedésterápiás elveket követjük?
Nézz rá az alábbi grafikonra, ahol a különböző betegségek kezelési hatékonyságát láthatod a Kognitív viselkedésterápiával, gyógyszerekkel, valamint klasszikus beszélgetés alapú terápiával.
Forrás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2748674
(A lila szín jelöli a kognitív viselkedésterápiát, a szürke a gyógyszeres kezelést, a zöld pedig a hagyományos terápiát)
Az eredmény meggyőző és ami számunkra érdekes, hogy a kognitív viselkedésterápiával kb. 3X hatékonyabban kezelhető a szorongás, mint klasszikus terápiával, sőt összességében még a gyógyszeres kezelésnél is hatékonyabb.
Pontosan ezért épül ezekre az elvekre a Kiút a Szorongásból Önterápiás Minikurzus is!
Miért tömnél magadba veszélyes gyógyszereket (=vegyszereket), amik csak a tüneteket enyhítik?
Hagyd hátra életed legkeményebb időszakát és tudd meg hogyan léphetsz ki a szorongásodból a Kiút a Szorongásból Önterápiás Minikurzus segítségével!
Az Önterápiás Minikurzus normál áron 12.000 Ft lenne, de Te valószínűleg most találkozol velünk először, emiatt talán bizalmatlan is vagy, mivel nem tapasztaltad meg a módszer hatékonyságát.
Ez érthető.
Éppen ezért most csak egy olyan minimális díjat kérünk, ami a költségeinket fedezi, Te pedig cserébe azonnal ráléphetsz a szorongásból kivezető útra.
Ezért az Önterápiás Minikurzus díja számodra jelenleg: 5.990 Ft
Hogy még több segítséget nyújthassunk a szorongásod elleni harcban, ezért most ajándékba kapod még az alábbi zseniális könyvek magyar nyelvű összefoglalóját is.
Echhart Tolle:
A most hatalma
Judson Brewer:
A szorongás oldása
Dale Carnegie:
Hogyan fejezd be az aggódást és kezdj el élni?
Venczli Alexandra
kognitív viselkedésterapeuta
Sokan azért nem kezdenek el foglalkozni a saját szorongásukkal, mert azt hiszik, hogy majd elmúlik és minden helyrejön.
Nem akarlak elkeseríteni, de ha eddig nem oldódott meg magától, akkor ezután sem fog.
Sőt ismerve a szorongás ördögi körét, ez csak egyre rosszabb lesz, ahogy ez a gondosz spirál egyre jobban a mélybe ránt, ahonnan még nehezebb lesz kijönni.
Ezért nem érdemes várni, ha már felismerted a problémát, akkor gyere minél előbb kezdjünk el dolgozni együtt a szorongásod oldásán, ami fogságban tart!
Biztonságos és kényelmes bankkártyás fizetés
A minikurzusért bankkártyával tudsz fizetni, egy erre a célra kialakított, hitelesített felületen. A fizetés teljesen biztonságos, mivel a legmodernebb titkosítási protokollokat használja. Az adataid nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe, így a teljes fizetési folyamat gyors és kényelmes. Mindössze néhány kattintás.
Azonnal megkapsz mindent
A bankkártyás fizetést követően a rendszerünk teljesen automatikusan legenerálja a hozzáférésedet és azonnal be tudsz lépni az oktatófelületre, ahol hozzáférsz mindenhez.
Azonnali számla
A kifizetést követően rendszerünk automatikusan kiállítja számodra az elektronikus számládat, amit az email címedre fogsz megkapni.
Rendeld meg most a Kiút a Szorongásból Önterápiás Minikurzust!
Segít kézben tartani az életedet miközben megtanulod:
Rendeld meg MOST és élj olyan életet,
amiben semmi és senki nem gátol!
A tananyagokat az interneten keresztül egy online oktatófelületen érheted el. Az egyes “leckék”, fejezetek önálló egységként írott és hang formátumban érhetőek el. A hanganyagok mp3 formátumban vannak, amiket le is tudsz tölteni és tudod hallgatni például a telefonodon is.
Bankkártyával tudsz fizetni, így ha a fizetés sikeres volt, azonnal hozzáférsz a tananyagokhoz.
A jelentkezésed során rendszerünk generál számodra egy felhasználónevet és egy jelszót, amelyekkel be tudsz majd lépni az oktató felületre. Ezeket természetesen megváltoztathatod.
A számlázási adataidra az elektronikus számlaadási kötelezettség miatt van szükség. Az e-számlát ezekkel az adatokkal állítjuk ki a vásárlásodról.
Fel tudod venni velünk a kapcsolatot a Kapcsolat aloldalon, vagy az [email protected] email címen és munkatársaink 1 munkanapon belül a segítségedre sietnek.
Bankkártyával tudsz fizetni.
A STRIPE banki szintű biztonsággal rendelkező fizetési felületén kell beírnod a kártyaadataidat. Ezek semmilyen formában nem tudnak eljutni hozzánk, csak a bank fér hozzá.
100%-ban biztonságos.
A bankkártyás fizetés technikailag az STRIPE felületén keresztül valósul meg.Mi nem férünk hozzá a kártyaadataidhoz, ezt a Bank kezeli.Számunkra csak egy pozitív vagy negatív visszajelzést küld a rendszer, hogy sikeres volt-e a tranzakció.További biztonsági előnye az utalással szemben, hogy ha jelzed a bankodnak, akkor ők képesek visszahívni a megterhelt összeget, ami megjelenik majd a számládon.Nincs időbeli korlátozás. A hozzáférésed korlátlan ideig érvényes. Bárhol is legyél a nap bármelyik pillanatában beléphetsz. Nem kell félned, hogy megszűnik.