Tudom, hogy furcsa lesz ez a hasonlat, de ha az életed egy mozifilm lenne, akkor Te lennél benne a szuperhős, az elméd pedig a gonosz, aki minden áron le akar győzni téged.
Azonnal érteni fogod, hogy miért ezzel a mondattal kezdtem!
Szia, én Venczli Tamás vagyok a Tudatosság Klub alapítója és a kérdőívre adott válaszaid alapján meg tudjuk határozni, hogy az életedben jelenleg mi az az első számú akadály, ami láthatatlanul gátol a sikertől és a pénzügyi bőségtől.
A tesztre adott válaszaid érdekesek, mert nem igazán illenek bele egy általános sablonba, mégis van néhány jól látható minta, amelyek egyes esetekben jó, más esetekben pedig rossz irányba terelik az életedet.
Mielőtt továbmegyünk és rátérünk az eredményedre, szeretnélek megkérni, hogy figyelmesen olvass, mert olyan dolgokról fogok beszélni, amik véget vethetnek a küzdelemnek és képes gyökeresen megváltoztatni az életedet.
Térjünk is rá az eredményedre!
Nos, a válaszaid alapján egy különleges tudatalatti önkorlátozó program gátol a céljaid és az álmaid megvalósításában.
Egészen konkrétan ez a:
ELUTASÍTÁSTÓL VALÓ FÉLELEM
Vagyis tudat alatt félsz bármilyen jellegű elutasítástól, vagy az egyedül maradástól.
Ez így hirtelen lehet, hogy sok elsőre, úgyhogy hadd magyarázzam el, hogy mik is azok a tudatalatti önkorlátozó programok.
Ezek valójában olyan gondolati minták, vagy hiedelmek, amik a tudatalattinkban futnak és az életünk minden területére erőteljes hatással bírnak.
Kezdve az gondolatoktól, a problémák kezelésén át, egészen a másokkal való viselkedésig mindenre hatással van.
Egy számítógépes vírushoz tudnám hasonlítani, ami titokban folyamatosan működik a háttérben és nagyon nehéz eltávolítani megfelelő iránymutatás nélkül.
Minél tovább fut, annál nagyobb károkat fog okozni.
Mielőtt elmagyaráznám hogyan törölheted véglegesen, előtte nézzük meg hogyan is kerülhetett beléd, mert rendkívül fontos, hogy ezt megértsd.
Nagyjából 7 éves korunking az agyunk ideje nagy részét egy hipnózisközeli állapotban tölti.
Ebben az időszakban az agyunk rendkívül fogékony.
Úgy is mondhatnánk, hogy olyan, mint a szivacs.
Felszívunk mindent, amit látunk, érzünk és hallunk magunk körül a szülőktől és a tanároktól, rajzfilmekből, filmekből, családi eseményekből, stb.
Ebben az időszakban, tehát kb. 7 éves korunkig az elménk nem rendelkezik szűrővel, ami szelektálná az elraktározandó információkat, így szó szerint minden belekerül a tudatalattinkba.
Ilyenkor ágyazódik belénk, hogy mit fogunk gondolni a pénzről, a párkapcsolatokról, egészségről, sikerről, stb.
Majd csupán csak 7 éves korunk után kezdi el szűrni az agyunk, hogy mi az, amit rögzítsen és mi az, amit ne.
A gond csak az, hogy ekkor már rengeteg olyan tudatalatti program, vagy gondolati minta fut, ami csendben irányítja az egész életedet és ezáltal meghatározza magának a szűrőnek a működését is.
Ezek a programok határozzák meg nagyrészt a mostani életedet is és ha az életed gyakran küzdelmes és nem úgy jönnek össze a dolgaid, ahogy szeretnéd, akkor ennek az oka általában a gyerekkorra vezethető vissza.
Kialakulhatott olyan felnőtt fejjel jelentéktelennek tűnő helyzetek által, mint például ha gyerekként volt olyan élményed, amikor nem figyeltek rád és megijesztett, hogy egyedül vagy.
De az is okozhatja, hogy kevesebb figyelmet kaptál, mint amire vágytál volna.
De megtapasztalhattad esetleg a kiközösítést is, amikor más gyerekek nem akartak veled játszani, vagy barátkozni.
Vagy szimplán véletlenül elkeveredtél a szüleidtől mondjuk egy rendezvényen és hirtelen (gyerekként) nagyon megijedtél, hogy most mi lesz veled.
Egy-egy hasonló rövid negatív élmény is elég gyerekkorban, hogy egy ilyen tudatalatti programot létrehozzon, ami ha nem oldodik ki, akkor életed végéig korlátozni fog.
Oké, tehát most már érted hogyan alakulnak ki ezek a programok.
De térjünk vissza a jelenbe és nézzük, hogy ezek a negatív programok hogyan is hatnak a mostani életedre!
Könnyen lehet, hogy nem is tudsz arról, hogy félnél az egyedülléttől, vagy az elutasítástól.
Ennek ellenére mihelyt olyan helyzetbe kerülsz, ahol ki kellene lépned a komfortzónádból, ez a program bekapcsol Te pedig elkezded tudat alatt szabotálni magad és végül nem éred el a célodat.
Hiába tudod, hogy képes vagy rá, hiába van meg hozzá minden tudásod, adottságod, mégis egyfolytában olyan helyzeteket teremtesz tudat alatt, amik gátolnak. Így pedig lehetetlenné válik a céljaid elérése.
Hogyan is hat ez a pénzügyi és egyéb sikereidre?
Az esetedben két megnyilvánulása lehet.
Egyrészt az elutasítástól való félelem miatt nem mersz cselekedni, mert tudat alatt attól tartasz, hogy úgysem fog összejönni.
Vagy nem mersz megszólítani egy nőt, vagy férfit, mert attól félsz, hogy vissza fog utasítani. Vagy nem mersz belekezdeni egy vállalkozásba, vagy megpályázni egy jobb álláspozíciót, mert félsz, hogy elutasítanak.
Másrészt pedig az egyedülmaradástól való félelem oldaláról vizsgálva, attól félsz, hogy a sikereid miatt a közösség, amiben élsz (ilyen a család, barátok, munkatársak) ki fog közösíteni.
Elutasít, mivel különbözöl tőlük. Hiszen Te sikeres vagy, ők pedig nem.
Ezért hiába is tűzöl ki egy-egy célt, vagy szeretnéd megvalósítani a vágyaidat, mégis azt tapasztalhatod, hogy gyorsan elveszted az érdeklődésedet és mindenféle indokot találsz a halogatásra, mert tudatalatti szinten attól tarthatsz, hogy a siker valójában még jobban elválaszt téged másoktól, akik végül elutasítanak.
Ezek mellett azt is tapasztalhatod még, hogy túl fáradt vagy ahhoz, hogy megtedd a szükséges lépéseidet, mert az idődet és az energiádat arra használod, hogy másoknak segíts, vagy örömet okozz.
Vagyis másokat helyezel saját magad és a vágyaid elé. Ezzel tudat alatti szinten szeretnéd őket magadhoz kötni, nehogy elutasítsanak és egyedül maradj.
Igen, igen tudom, hogy ezek viccesnek tűnnek és azt gondolhatod, hogy kizárt, mert Te igenis szeretnél sikeres lenni. Ez biztosan így is van, de a helyzet az, hogy a tudatalatti minden, csak nem racionális éppen ezért futhatnak ilyen korlátozó programok.
Ráadásul mindez általában észrevétlenül zajlik, ezért fogalmad sincs, ha épp saját magadat szabotálod.
Az alábbi képen jól összehasonlíthatóan láthatod mennyivel erőteljesebb a tudatalatti:
A kérdés tehát már csak az:
Nem a te hibád, ha eddig sikertelen voltál a pénzügyekben, vagy hogy anyagilag nehezen mennek a dolgaid.
Most már tudod, hogy ennek az oka a benned futó tudatalatti önkorlátozó programok, amik a pénzzel és a sikerrel kapcsolatban egyfolytában szabotálnak.
Ezért nem tudtál eddig elég pénzt teremteni, mert ezek a programok egyfolytában gátoltak és teszik most is.
De mi lenne, ha megtanulnád a pénzteremtés helyes módját?
Egy olyan módot, ahol nem hatnak rád ezek az önkorlátozó programok?
Szeretnéd?
Ehhez csupán meg kell ismerned a pénzteremtés spirituális szabályait!